MENÜ
SEO szöveg, marketing szöveg és PR szövegek azoknak akik a minőséget szeretik!

Vajon van igazság a következő webszövegben?
A honlap szöveg értéket képvisel és feleadata, hogy a látogatót megszólítsa, figyelmét felkeltse és ezáltal a honlap jellegéből fakadóan az adott interakcióra bíztassa!


Custom Myspace Clock

Tisztelt Magán és Állami intézmények!


Csapatunk azt a gondolatot találta ki, hogy megkönnyítve az Önök munkáját, saját eszközökkel és természetesen megfelelő szellemi tőkével az iskolákat és a benne dolgozókat azzal tudnánk segíteni,  hogy különböző témakörökben teszteket, cikkeket, logikai vagy épp interaktív feladatokat szerkesztene a felmerült igény szerint.

Ezek a készségfejlesztők, nyelvi próbafeladatok segítségével, az oktatók releváns értékeket kapnak és épesek lesznek  diákjaik haladását mérni, még akár heti, havi szintfelmérő keretein belül is.

 

Magának az intézménynek, azaz Önöknek mindössze csak annyi a dolguk, hogy megadják azt a tantárgyi részt, fejezetet amit le kell, hogy lefedjen egy-egy ilyen komplex tanulási folyamat és mi összeállítjuk, megszerkesztjük, majd az aktuális e-mail címre kiküldjük PDF formátumba az általunk kigondolt anyagokat.

Mint mindenhol itt is fontos számunkra a megfelelő kommunikáció ezért e-mail, skype és msn kapcsolattal bármikor kapcsolatba léphet velünk.

 

Mi nem szeretnénk AKCIÓZNI, egyszerűen úgy gondoljuk, hogy a hosszabb távú együttműködés érdekében mindenképp egy olyan egyedileg, intézményre szabott ajánlatot kell adnunk ezekre a munkákra, ami mindannyiunk közös érdekét szolgálja!

 

Mindezek mellett internetes suli újságra is szívesen vállalunk cikkek írását, ötletbörzéket és teret engedve az ott tanulók írói vénáinak teret engedve, úgy, hogy bevonnánk őket a szerkesztési folyamatba, így  maguknak érezhik majd iskolájukat, a saját kezük által szerkesztett honlapjukat.

 

Ha rendelkeznek e-mail adatbázissal, akár hírlevelek cikkeinek írásában is segítséget nyújtunk.

 


 

Szavazás

A fenti kérdésben...
...sok igazság van.
... nem lényeges.
... van benn némi igazság.
Asztali nézet